Három férfit tartóztattak le Ibrányban, akik gyanúsíthatók több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével. A nyomozók szerint a vádlottak legalább 2023 óta tevékenykedtek, és olyan fiatal nőket csalogattak a hálójukba, akik anyagi és szociális helyzetük miatt különösen kiszolgáltatottak voltak.
Az áldozatok főként Szabolcs megyéből származtak. A kapcsolatfelvétel többféle úton történt: egyes esetekben a környező településekről ismerték a lányokat, máskor ismerősök ajánlására kerültek velük kapcsolatba, volt, aki pedig a férfiak által feladott hirdetésre jelentkezett. Kezdetben a nők önszántukból vállalták, hogy belföldön és külföldön – Svájcban, Németországban vagy Belgiumban – prostitúciós tevékenységet végezzenek.
Az elkövetők gépkocsival, kisbusszal vagy akár repülőgéppel szállították az áldozatokat a külföldi úti célokra, ahol szolgáltatásaikat főként legálisan működő intézményekben lehetett igénybe venni. A nyomozati anyag szerint a férfiak fő eszköze az érzelmi manipuláció és a lelki zsarolás volt. Eddig több mint tíz sértettet sikerült azonosítani.
A kiterjedt felderítés és a nemzetközi bűnügyi együttműködés eredményeként március 25-én indítottak akciót, amelyben közel száz rendőr vett részt. A letartóztatottak: a 24 éves B. Kevin, a 24 éves B. Csaba és a 28 éves T. Krisztofer. A házkutatások során több mobiltelefont, több mint kétmillió forint készpénzt, aranyékszereket, prostitúciós tevékenységgel kapcsolatos dokumentumokat, hárommillió forint értékű zálogjegyeket és három nagy értékű gépjárművet foglaltak le.
A három férfit bűnügyi őrizetbe helyezték. A nyomozás tovább folytatódik.